Néprajz és Média

100 év múlva mi lesz fontos?

Állandó oldalak

Naptár

július 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

Megadtam az olvasnivalók között Horvát János tanulmányát a televíziós műfajokról.
Az első alkalommal beszélgettünk a riporter munkájáról. Igaz a hangsúlyt a riportalany szerepére tettük, hiszen riportalannyá bármikor válhatunk. Fontos megismerni a riporter munkáját, hogy tudjunk alkalmazkodni és elérjük a célt, elmondhassuk a magunk mondanivalóját

idézet:

http://mek.oszk.hu/00100/00143/00143.htm

"4.1.10. A televíziós újságírás kollektív tevékenység

Bármilyen tökéletes munkát végez is egy televíziós újságíró, hatékonysága jelentősen csökkenhet, ha az operatőri tevékenység nem ugyanolyan tökéletes, ha alkalmatlan időben kerül adásba a műsora, ha hanghibák vannak benne. Az írott sajtóban is befolyásolhatják külső körülmények egy cikk minőségét, de ennek kisebb az esélye, és nem ilyen egyértelműen hat károsan az újságírói tevékenységre. A televíziós csapatmunkában rendszerint a hangját, arcát adó újságíró jelenik meg a képernyőn, a tűzvonalban, mely a siker első vonala is. De nem feltétlenül ő a csapat vezéralakja. A hivatali rend pl. egy televíziós híradóban (főszerkesztő, napi felelős szerkesztő, bel- és külpolitikai szerkesztő stb.) kötött, mert a napi hírműsorok nem tűrik az egyszemélyi rögtönzéseket, és rendszerint nem lehet őket személyre szabni. (Ezzel szemben a talk show központi figurája olyasvalaki, akinek egyre inkább színészi képességekkel is rendelkeznie kell. E figurákat inkább külön fejezetben tárgyaljuk, ott ahol a televíziós személyiségekről szólunk. Az itt leírtak számos eleme azonban rájuk is vonatkozik.) E fejezetben a képernyőn is szereplő, de esetleg csak a képernyő mögött munkát végző személyekről szólunk, akik egyben szerkesztők, hírek után járó újságírók, és az ő felelősségük, hogy az információs műsorok elkészüljenek. Mindehhez kiindulópontunk az, hogy a képernyőn szereplő újságírók csak akkor tudják tevékenységüket magas fokon kibontakoztatni, ha van saját szerkesztői tapasztalatuk, illetve ha a munka folyamatában maguk is részesei a szerkesztői tevékenységnek. Ez hírműsorok esetében szorítkozhat az aznapi közös döntésekre, más esetekben viszont hosszú előkészítő munkát is jelenthet.

4.1.11. Tudásanyag

A jó televíziós riporter tudja és érzi, mit lát éppen a kamera, és hogy a mutatott kép mennyiben hat mondanivalója mellett vagy éppen ellenében. Hangját, öltözékét, személyisége minden kellékét harcba vet(het)i a beszélgetés sikere érdekében. Egész tudásanyagának állandóan mobilizálható állapotban kell lennie, vagyis nem engedheti meg magának, hogy rosszul idézzen egy verssort a beszélgetésben, hiszen nem írhatja be utólag az írógépnél ülve pontosan. Nem emlékezhet rosszul évszámokra és nevekre abban a tudatban, hogy majd utólag a kézikönyvtár segítségével korrigálja mindazt, ami hibás, ott és azonnal, egyszeri alkalommal kell mindent jól mondania. A tudásanyag mobilizálhatóvá tétele, állandó jelenléte rutin, gyakorlat és olvasottság eredménye, és sajnos sokszor egyben gátló tényező is. A hibázástól való félelem oda vezetheti a riport készítőjét, hogy tartózkodjék olyasmi közlésétől, amely esetleg színesíthetné a beszélgetést, de fennáll a veszélye annak is, hogy pontatlansága nevetségessé teszi a műsorvezetőt. Így születnek a biztonsági riportok, melyek nem lesznek soha kiemelkedőek, de nagyot bukni sem lehet velük. És ez is nagy különbség a két műfaj művelői között: Írott sajtóban nehéz olyan nagy és nemegyszer villámgyors népszerűséget szerezni, mint a képernyőn: igaz, bukni sem lehet olyan óriásiakat és egész életre szólókat, mint a televízióban.

4.1.12. Kérdések és válaszok

A jó televíziós riporter az interjúalany tudásán belül mozog, csak akkor lép ki onnan, ha beszélgetőtársát meg akarja zavarni, vagy szándékosan humoros helyzetet akar teremteni. (Pl. ha a közkatonát a nemzetbiztonság egészéről faggatják.) A riporter közvetítő, akin keresztül a hírek, események értelmet nyerhetnek. Jó fordítóként viselkedik, aki a bonyolultat érthetőre fordítja. Ehhez előzetes információra, tudásanyagra van szüksége. A közönséget képviseli, és elsősorban a közönségnek tartozik felelősséggel.

Nem helyes, ha a riporter összes kérdését előre leírja, és az sem tanácsos, hogy teljes hosszában pontosan megtervezze beszélgetését. Az élő beszélgetések szépségét éppen az adja, hogy a gondolatok ott és akkor születnek. Az azonban tanácsos, hogy a beszélgetésnek előre tervezze meg a fonalát, esetleg két-három kérdést előre gondoljon ki, de a többinek ott kell születnie a beszélgetésből fakadóan. (A leírt kérdésekkel a legnagyobb baj az, hogy megalkotójuk görcsösen igyekszik ragaszkodni hozzájuk, még akkor is, ha a beszélgetés már régen más irányba kanyarodott. Mi több, ha az interjúalany megpillantja a kérdéseket tartalmazó papírszeletkét, akkor biztosan elkéri, és ennek nehéz ellenállni.)

A jó kérdezés az egyik legnehezebb televíziós újságírói feladat. Kerülni kell, hogy általános válasz szülessék, vagy az alany mellébeszéljen, de ezt nem sértő, agresszív módon kell elérni. Empátiára, vagyis beleérző képességre van szükség, és egyben annak a biztos tudatára, hogy a kérdező mögött ott áll a néző - és többnyire a televíziós intézmény is.

4.1.13. Általános riporter-szakriporter

A televíziós műsoridő kevesebb, mint az újságok biztosította tér. Kevesebb a szakműsor, s ezért nagyon nagy luxus volna, ha egy riporter egyetlen szakterületen dolgozna csak. Ez olyan országban történhet meg, ahol az egymással versenyző csatornák műsordömpingje lehetővé teszi, mi több megköveteli a sok műsor, és ezzel együtt a televíziós szakriporterek jelenlétét. Ebben a pillanatban az USA és Anglia ilyen ország. Európában gyakoribb a több témával foglalkozó úgynevezett általános riporter, aki esetleg szakértő egy témában, de a többiben nem az. Átlagos riporteri rutinnal majd minden területen fel lehet tenni három kifogásolhatatlan kérdést; de hogy ezek mennyire felszínesek, az csak akkor derül ki igazán, ha szakértő kezd vizsgálódni ugyanabban a témakörben. Az ilyesfajta összehasonlítás lehetősége azonban ritka. A televíziós riporterek többségében megvan a szakosodás vágya, ennek a lehetősége azonban kicsiny. A televíziózás kezdeti szakaszában a képernyőn szereplő figurák rendszerint szinte minden műfajban részt vettek. Ezek az úgynevezett all-round, mindenre alkalmas riporterek, általános ismereteiket és intelligenciájukat használva igyekeztek jó munkát végezni riportban, interjúban, játékvezetésben, vagy éppen talk-show-ban. Nagyon hamar bekövetkezett azonban a szakosodás. A sport és a híradó volt kezdettől fogva az a műfaj, melyből esetleg lehetett kirándulni, de amelybe kívülről belátogatni szinte lehetetlen volt.

A sokműfajúság veszélyei és előnyei könnyen beláthatók. Veszélyei: a felületesség és a biztonsági kérdezés. Előnyei: a kérdező nem válik szakbarbárrá, továbbra is inkább a nézőt és nem a kérdezett felet képviseli."

idézet vége

A kereskedelmi televíziók - s ma ezek vesznek körül bennünket - máshogy  gondolják a televíziózást. Erről is sok tanulmány szól. most egyikből egy rövid idézet- az egészet is érdemes elolvasni

http://www.mediakutato.hu/cikk/2007_04_tel/04_mufajhatarok_osszemosodasa

"Mindenekelőtt sietek kijelenteni, hogy nem új keletű a felfedezés, miszerint a modern kereskedelmi televíziózás módszerei és céljai jelentős mértékben különböznek az „őstelevízióéitól”. A médiapesszimisták2 éppen azt kritizálják a televíziókban, ami a kereskedelmi televíziók célja, hogy ugyanis nem nevelni és művelni akarják az embereket, azaz elérni, hogy a nézők alkalmazkodjanak az ő kínálatukhoz, hanem – mint a piaci versenyben mindenhol – alkalmazkodni próbálnak a nézői elvárásokhoz. Azaz a piacot a kereslet és a kínálat együttesen alakítja. A televíziós piac egyre bővülő kínálata és a távirányító feltalálása óta nem is tehetnek mást, ha azt szeretnék, hogy őket nézzék, s ne a konkurenciát, azaz győztesen akarnak kikerülni a piaci versenyből. S melyik profitorientált vállalkozás szeretné ennek az ellenkezőjét? Eco szerint a leginkább az különbözteti meg az őstelevíziót a neotelevíziótól, hogy míg az előbbi folyamatosan a külvilágról beszélt, azt a célt kitűzve maga elé, hogy távoli, ismeretlen helyeket, embereket és eseményeket hozzon be az emberek otthonába, addig a neotelevízió legfőbb célja a nézettségi verseny megnyerése, ezért azt nyújtja, amire egy átlagembernek valójában szüksége van."

http://youtu.be/c5H7FY_DSWo 

 

Az ELŐADÁS témájához még egy idézet:

http://mek.oszk.hu/00100/00143/00143.htm

  •          4.1.8. Nem szavakkal történő kommunikáció
  •          A műsorközlő anélkül, hogy megszólalna, képes kibocsátani olyan képi jeleket, melyek minősítik viszonyát az adott közleményhez vagy partnerhez. A miniszterelnök tárgyalásairól szólhat mosolyogva és szigorúan, elhúzott szájjal vagy lelkesen. Mélyen a kamerába nézve ejtheti ki a 'fizetési mérleg romlása' mondatrészt, ezzel is külön hangsúlyt adva a szomorú ténynek. A beszélő személy tehát a szövegen kívül egyéb kommunikációs eszközöket is csatasorba állíthat (vagy állít akaratlanul), melyek erősíthetik, vagy gyengíthetik a szövegi tartalmat. Mindez nem elsősorban a híradó típusú műsorokra jellemző - ott ugyanis a műsorközlők igyekeznek fegyelmezetten viselkedni -, hanem sokkal inkább az úgynevezett beszélgetős műsorokra, ahol a stúdióban ülők személyes kapcsolatrendszerének egésze és a környezet - tehát a verbális és a nem-verbális kommunikáció együtt - képes a legtökéletesebben az üzeneteket közvetíteni.
  •        Ám nemcsak a képernyőn megjelenő személy, de a műsorkészítők mindegyike, az operatőr, a rendező is élhet tudatosan, vagy tudattalanul ezekkel a nem verbális -, más néven metakommunikációs lehetőségekkel.
  •          A metakommunikációs kódokat három csoportba sorolhatjuk.
  •          - viselkedési kódok (mosoly, nevetés, sírás, gesztusok, mimika, a figyelem vagy unalom kifejezése stb.)
  •          - mesterséges kódok (ruházkodás alkalomhoz illően, vagy attól eltérően, stúdió-berendezés, tárgyak stílusa stb.)
  •          - eljárási és környezeti kódok (az adott műsorrész és az egész viszonya)
  •          Itt az a fontos, hogy a tudósítás a műsor vagy műsornap mely részében kap helyet, illetve az adott műsorban hol és milyen környezetben helyezkedik el, milyen felvezetés előzi meg, milyen zenei vagy hanghatások kísérik.
  •          Mindezek az elemek együtt és külön-külön is hatnak. A végső üzenetek szempontjából egymás hatását erősíthetik és gyöngíthetik is. Gondoljunk egy halálhírt bejelentő, harsány öltözékű bemondóra, vagy arra, hogy valaki egy show-műsort akar egy esetleges gyásznapon levezetni úgy, hogy az egészet megoldottnak véli gyászruha felöltésével. A metakommunikációs kódok alkalmazása ösztönösséget és tudatosságot egyaránt jelent. A tudatos alkalmazást komoly kutatások segítik ma már, hiszen helyesen választott kódokkal az üzenetek hatékonysága nagy mértékben fokozható."

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://neprajzesmedia.blog.hu/api/trackback/id/tr355845622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.